A balatoni nyíltvízi süllőzés eredményességének egyik kulcsfontosságú tényezője a csali, hiszen – többek között – éppen a megfelelő csalétek kiválasztása határozza meg, hogy kapcsolatba kerülünk-e a süllőkkel. Gyakran nagyon is sok múlik azon, hogy mit, milyen formában és milyen módon kínálunk fel tüskéshátú kedvenceinknek. Ha nem találjuk el a szájuk ízét, az jelentősen csökkentheti a kapások számát. A sorozat e részében a sikeres csalik és felkínálási módozataik kérdéskörét részletezzük.

A horgászatban a csalizás kapcsán – legalábbis akkor, ha a csaliként eleve olyasmit kínálnánk, amivel a halak amúgy is sűrűn találkozhatnak – alapvető kérdés, hogy természetes körülmények között mit eszik (egyáltalán), ill. hogy mit eszik meg szívesen a hal? A Balaton mint víz és a süllő mint hal esetében is ez lehet a kiindulópont.

Általában nem mindegy, mi kerül a horogra…

Bevált csalik, avagy mit eszik a süllő?!

Eleinte, mikor komolyabban foglalkozni kezdtünk a süllőzéssel, csak az elérhető szakirodalomra támaszkodhattunk. Márpedig a (korabeli) szakirodalom állítása szerint állóvízen az élő küsz eredményességét nem múlja felül semmi, esetleg nagy ritkán a vörösszárnyú. Ezt – hangsúlyosan balatoni, azon belül is elsősorban a nyílt vízre vonatkozó – tapasztalataink alapján határozottan cáfolhatjuk!

V.Z.: Az utóbbi 15-16 évben nem használtam élő csalétket, és így is eredményes tudtam lenni, ráadásul úgy, hogy az élő küsszel csalizók nem ritkán kapás nélkül úszták meg a horgászatot.

Cs.G.: Az elmúlt években tudatosan kísérleteztem élő és élettelen csalikkal. Az élőre is volt kapás, a döghöz képest eredményessége azonban maximum 20-30%-osra tehető, amit – ha szigorúan véve „csak” süllőzünk, és nem „általában” rablózunk – tovább csökkentett az, hogy az élő kishalra kapó és eredményesen megakasztott halak többsége nem süllő, hanem angolna. Élettelen csalira (nyár közepétől és nyílt vízen) 70-80%-ban süllő jelentkezett, kisebb (süllőfalat-méretű) élő halra pedig 70-90%-ban angolna, amit néhány balin kísért.

Az apró élő küsz a Balaton nyílt vízén leggyakrabban angolnákat hoz

Persze nem kell teljesen leírni az élő csalétket, de a nyílt vízen egyértelműen a dög, ill. az élettelen kishal különféle módon előkészített variációi váltak be. Élő csalétek partközelben, küszíváskor kerülhet igazán előtérbe, illetve tartások (akadók) horgászatakor.

Több, egymástól igencsak eltérő nézet, elképzelés vált már ismertté arról, hogy miért is fogyaszt a ragadozó süllő dögöt:

• Valójában elsősorban nem ragadozó, hanem húsevő. Egyszerűbb, kevesebb ráfordítást igényel, ha a tálcán felkínált dögöt fogyasztja. (Ez a verzió nyitva hagyja a valódi nagy kérdést: a horgászok által felkínált csalikon kívül hogyan találhat az iszapon elegendő dögöt a süllő ahhoz, hogy ilyen táplálkozási stratégiája alakulhasson ki?! – Cs.G.)
• A nappalt búvóhelyén (iszapos aljzatban kifürdött gödörben) fekve töltő süllő a kishalakat nem üldözi, de a közvetlen közelébe kerülőkre odavág. Ha a kishal ilyenkor csak megsérül, a süllő akkor sem megy utána, csak a fényviszonyok számára kedvező változását követően (azaz sötétedéskor). A sötétben azután csapatban keresi és szedi össze az általa napközben megsebesített és később elpusztult halakat. (E változat egyik gyenge pontjának azt tartom, hogy a süllő aktív zsákmányszerzése során (a vákuum-elv miatt) eléggé ritkán sérülhet meg a kishal úgy, hogy a süllő száján kívül marad, ha meg már benn van, ki nyilván nem fújja a süllő csak azért, hogy éjjel majd kihívás legyen megkeresni. A másik, ami gyengít(het)i ezt az érvelést, hogy a nappali tapogató vagy tviszteres süllőzés finoman szólva sem minősül eredményes nyílt vízi módszernek, pedig ahhoz – a fentiek alapján – elég lenne az odavágni hajlamos süllő közelében elhúzni a csalit. – Cs.G.)
• Mindent fogyaszt. Mivel 20 Celsius fok felett 28 óra alatt ürül a gyomra, tekintet nélkül mindent eszik. (Ez a gondolatsor szintén nyitva hagyja azt a kérdést, miért jobb a gyakran teljesen mozdulatlanul kínált dög vagy haldarab a virgonc élő csalinál, ugyanakkor nem mond ellent annak a – szintén elterjedtnek tekinthető – nézetnek, hogy a süllő táplálékkeresésében igen fontos szerepet játszanak az íz- és illatanyagok, különösen állóvizek esetében. – Cs.G.)

Bármelyik, vagy egyik sem – mindenki eldöntheti, melyiknek szavaz bizalmat. Ettől független tény, hogy a különböző módon felkínált élettelen hal a tilalom végétől egészen késő őszig kiváló eredménnyel alkalmazható csali.

Melyik változat közelít a valósághoz? Ki tudja? Érvek és ellenérvek mindegyikhez tartoznak: pl. lehet néha fogni süllőfogaktól már meggyötört snecit is…

Csaliként használható halfajok

Süllő csalinak – némi feldolgozás után – bármilyen, kezünk ügyébe kerülő (és a szabályok értelmében kifogható) halfaj egyede alkalmas lehet, bár sok esetben úgy tűnik, hogy fogósságuk erősen eltérő. Balatoni viszonylatban leginkább a küsz, az egyéb keszegfélék (vörösszárnyú keszeg, bodorka, dévér, karikakeszeg, garda) és a folyami géb jöhet számításba.

Nézzük elsőként a leggyakrabban használt és legkönnyebben beszerezhető csalétket, azaz a küszt! A Balatonon beszerzése általában nem jelent gondot. A késő őszi időszakban a part menti részekről a széltől és hullámzástól védett kikötők belső részébe tömörülnek, ilyenkor máshol nem is érdemes kishalfogással próbálkozni. Sokan kishalfogó hálóval próbálják a süllőknek szánt csalit beszerezni, de a gyakran teljesen letisztult vízben kínkeserves így kierőszakolni némi eredményt. Horoggal viszont szinte mindig biztosra mehetünk! Egy rövid, 3-4 méteres spiccbot, egy-két maréknyi snecis etetőanyag és pár szem csonti rendszerint elég a napi adag megfogásához.

Az eredményes küszözéshez nem kell sok dolog: némi snecis etetőanyag…

… ami kellően felhőz…

… és rövidebb spiccbot(ok)

A süllőzéshez szükséges csalit így áttetsző vízben is percek alatt megfoghatjuk!

Nagyobb (több napra szánt) mennyiséget általában nem érdemes összefogni, egyszerűen azért, mert ha süllőzéshez elviselhető az időjárás, akkor küsz is fogható. Kivételt jelent, ha előre tudjuk, hogy következő tervezett süllőzéskor alkonyat előtt már nem lesz időnk kishalat fogni (a horgos küszözés szigorúan nappali műfaj!), illetve ha az őszi, hideg vizű időszakban hosszabb távra akarunk csalit „bespájzolni”. Ilyenkor csak a minimális sérüléssel megfogott (szájszélbe akadt horog, ép nyálkaréteg és pikkelyzet) küszöket tegyük el. A melegebb vízben sokat mozgó halak pár nap alatt sajnos teljesen „lekoptatják” orrukat-szájukat a kifúrt, kemény anyagú haltartó vödrök falán kiutat keresve, ezért ha csak lehet, ne kínozzuk ezzel őket!

A műanyag csalihalas vödrökben – rövidebb ideig – kiválóan eltarthatók a küszök is

V.Z.: Szerencsés helyzetben vagyok, mert nyaralónk emeleti fürdőjének kádja szinte az egész szezonban rendelkezésemre áll. A fogott küszöket beleöntöm, majd egy óra múlva a „fekete” egyedeket kiválogatom, és ezt durván kétóránként megismétlem. Ezzel a művelettel a sérült küszök kiválogatásra kerülnek, a benne maradtak (amelyek kivilágosodva alkalmazkodnak a kád háttérszínéhez) hetekig tárolhatóak. Egy vízzel félig töltött kádban 12-15 küsz vígan elél. A sikeres hosszú távú tárolás lényeges eleme a szelekció, az árnyékos helyen lévő tároló hely (a csekély hőingadozás miatt) és a nem túl sűrű népesítés.

Csalihalak szelektálás előtt. A fekete hátú küszök mennek a fagyasztóba, a színükben alkalmazkodók maradhatnak (a figyelmes szemlélő láthat pár durbincsot is – néha ezek is igen jó csalik!)

A küsz elsősorban friss állapotban kiváló csali. Fagyasztva is tárolhatjuk, és felengedve kínálhatjuk – a kapások száma nem lesz kevesebb –, de a tartását elvesztő halhúsnak sokkal rosszabb a horogállósága, és a küsz bőre is igen vékony, könnyen szakad. Emiatt a feltűzés és a bedobás fagyasztott küsz használata esetén fokozott figyelmet igényel.

Forrás: haldorado.hu