A Balaton Közép-Európa egyetlen olyan nagy és sekély vizű tava, amelynek hőmérséklete nyáron tartósan 20 Celsius-fok felett van, sőt a forró és szélmentes nyári időszakban a víz hőmérséklete akár 30 fokot is megközelítheti. A hatalmas felülethez (600 négyzetkilométer!) azonban éppen a sekélység miatt relatíve kis térfogat tartozik, emiatt a tó teljes vízkészlete gyorsan kihűlhet, és ritkaságszámba megy, ha a tél közepére, végére nem borítja jégpáncél.

A sekély mederben kialakuló hullámzás gyorsan átforgatja a vizet, ezért a tartósan erős széllel párosuló légköri hőmérséklet-változások sokkal erősebben hatnak a Balatonra, mint a mélyebb és kisebb felületű állóvizekre (egy szeles melegfront gyorsan felfűti, egy viharos hidegfront pedig lehűti a teljes tó vizét). Ugyanakkor a hullámzás nem csak a vizet keverheti fel: a szélerősségtől függ, hogy e keveredés milyen mélyre hatol.

Általános tapasztalat szerint a gyenge szél által keltett hullámok csak kis mélységig keverik meg a vizet, ilyenkor arra számíthatunk, hogy a tó vize csak a part menti részeken válik zavarossá. Ha a szél sebessége nagy, akkor az a tavat több méteres mélységig keverheti fel. A viharos erejű széllökések után – mivel az átlagmélység az aktuális mederteltségtől függően 3 és 4 méter közé esik – a tó teljes vize és a legfelső iszapréteg finom szemcséjű üledéke is felkeveredik, ezért a parttól távoli nyílt vízen is barnásszürke, zavaros lesz a Balaton.

A viharos erejű szelek a Balaton egészét tekintve legtöbbször észak-északnyugati irányúak (bár a nyugati medence környékén gyakran délnyugati a szél), ennek köszönhető, hogy a tó északi partja mentén rendszerint kisebb, a tóközépen azonban már (erős szél esetén) jelentős lehet a felkeveredés. A tartós szélviharok elcsendesülése után a felkeveredett üledék lassan visszakerül a fenékre: a durvább üledék (homok) a déli part, a finomszemcsés üledék (iszap) zöme az északi part közelében rakódik le. Emiatt alakul ki a tó mederanyag szerinti kettőssége: a déli part jellemzően homokos, az északi iszapos. A déli part előtt évezredek alatt alakult ki az egészen sekély (50-100 cm-es) vízzel borított és (akár 500 méter) széles küszöb, aminek meder felőli határán aránylag hirtelen mélyülő, meredek rézsű található. Ez az ún. marás, illetve marásvonal. Kialakulásához sok idő kellett, ez azonban nem jelenti azt, hogy állandó helyzetű képződmény: évről évre (vagy akár egy-egy komolyabb szeles időszak után) kisebb térbeli változások történnek: a marásvonal pár méterrel aránylag könnyen áthelyeződhet. Az északi parton (ezen belül is ott, ahol az uralkodó szélirány északi-északnyugati) kevésbé jellemző az ilyen mederdinamika, „unalmasabb” a kép. A víz itt aránylag gyorsan (30-50 méteren belül) és egyenletesen mélyül kb. 2 méterig. Innen a további mélyülés csak egészen lassan folytatódik és rendszerint a marás vonaláig tart, ahol (a változatos eredetű gödröket, „kutakat” nem számítva) legmélyebb a tó.

forrás:haldorado.hu